Felkerült az I -re a pont!
Hazai pályán tette fel az I -re a pontot az U14-es csapatunk a Törteli KSK
csapata legyőzésével.
Aranyszarvas SE - Törteli KSK 7:0 (2:0)
gól: Laczkó Gergő, Palotai Brendon, Brindza Máté, Tóth Kornél, Szabó Károly 3
edzői nyilatkozat:
Lejátszottuk tavaszi utolsó bajnoki mérkőzésünket hazai pályán Törtel
csapata ellen és végig irányítva fölényes győzelmet arattunk.A mérkőzést
most röviden értékelném: úgy gondolom ezen a mérkőzésen óriási
különbség volt a két csapat között egyénileg, taktikailag és csapatként
is. Csapatunk nagyon fegyelmezett és taktikus játékkal bizonyította
nem szerencsével ért el 100%-kos eredményt a bajnokságban.Köszönöm
valamennyi játékosomnak az egész évben tanúsított hozzáállást és a jó teljesítményt. Szeretném meg köszönni a
gyerekek nevében is Tóth László club elnök úrnak hogy biztosította
számunkra a zavartalan jó szerepléshez való feltételeket és
természetesen nem utolsó sorban a szülőknek az egész évben való meg
értésüket, segítségüket mert ezt a sikert csak így közösen érhettük el.
JÓK: Az egész hazai CSAPAT!!!!! HAJRÁ
ASE!!!!
A neheze csak ez után
következik!
Sulyok István