Következő mérkőzések


Támogatóink


Tápiószentmárton
Nagyközség
Önkormányzata


Aranyszarvas Zrt

Kalacsi János
HNK
csoport


Keresés

Barátság Liga U11 - U13

Befejeződött a több héten keresztül tartó 6 egyesület által létrehozott focitorna, a Barátság Liga. A közös elgondolásunk a kis labdarúgóink játéklehetőségének növelése, egymás elleni versenyeztetése volt. Az első 2 fordulóban 3, 2, illetve 1 pontot gyűjtögethettek a csapatok egymás ellen vívott mérkőzések során, melynek végén kialakuló sorrend határozta meg, hogy kik küzdhettek meg a BL bronzmeccsén illetve a BL döntőjében. Bízunk benne, hogy a részvevő csapatok az ősz folyamán is összemérik tudásukat, és továbbviszik a BL szellemiségét.

Végeredmény U13 korosztályban:

I. Abony

II. Cegléd

III. Tápiószentmárton

IV. Nagykáta



Végeredmény U11 korosztályban:

I. Abony

II. Jászberény

III. Tápiószentmárton

IV. Nagykáta


 

U-16 bajnoki Sülysápon

U-16 bajnoki  Sülysáp - ASE  5 - 1  (fi.: 3-0)

Sajnos a sülysápi bajnokira sérülés, eltiltás és betegségek miatt csak tíz játékossal tudtunk elutazni. Ez fejben végig bennünk volt a mérkőzés alatt. A sérültjeinkhez sajnos félidőben még egy játékosunk csatlakozott. Ettől függetlenül úgy érzem, játékosaink nem tettek meg mindent, tudásuknak csak töredékét nyújtották. A helyzeteinket tekintve meg kellett volna nyerni a találkozót! 

Gól: Dudok M. 
Jók: -
 

U-16 bajnoki

U-16 Bajnoki ASE - Vác Deákvár  1 - 1  (fi.: 1-1)

Ezt a mérkőzést mindenképpen szerettük volna megnyerni, amire minden esélyünk meg is volt. Igaz, hogy egy nap alatt nem tudtuk kipihenni a tápiószecsői mérkőzést, de mentálisan a srácok nagyon elszántak voltak, és ez átlendítette csapatunkat a fáradtságon .Ennek meg is lett az eredménye, sikerült vezetést szereznünk. A folytatásban nem tudtuk elképzeléseinket megvalósítani, és sajnos ebben nem csak a mi fegyelmezetlenségünk, de  a játékvezetés  is nagy mértékben közrejátszott, mindkét csapatot sújtva! Talán egy kis szerencsével tíz emberrel is megszerezhettük volna a győzelmet, jobb döntésekkel a támadásaink befejezéseinél. A csapat minden elismerést megérdemel, hisz egy félidőn keresztül nagyon jól helytállt emberhátrányban is.

Gól: Dudok M.
Jók: Réczi Á., Lendvai Z., Dudok M.
 

U-16 bajnoki Tápiószecsőn

U-16 Bajnoki Tápiószecső - ASE 3 - 2  (fi.: 1-1)

Igen jó iramú mérkőzésen közel voltunk a pontszerzéshez, de az egyenlítés nem sikerült. Hiába adódott több gólszerzési lehetőség is előttünk. A mérkőzés forduló pontjaiból ellenfelünknek sikerült jól kijönnie,hisz a félidő vége előtt szerezték az egyenlítő góljukat, ami viszont nekünk nem jött össze a mérkőzés utolsó perceiben, annak ellenére, hogy erre több alkalom is adódott. Összességében jól helytálltunk a fizikálisan erősebb Tápiószecső ellen.


GÓL: Tóth K., Kovács R.
JÓK: Bori Zs., Lendvai Z., Réczi Á.
 

U-16 bajnoki Gyömrőn

U-16 Bajnoki Gyömrő - ASE  2 - 3 (fi.: 1-2)

Ez a mérkőzés volt az, amikor játékosaink úgy gondolták, hogy lazára veszik a játékot és ehhez sajnos még fegyelmezetlenség is társult! Természetesen ez így meg is bosszulta magát, hisz egy könnyelműen eladott labdából gólt szerzett ellenfelünk. Az egyenlítő találatunkhoz szerencse is kellett, és a félidő előtt sikerült még egy gólt szereznünk. Sajnos a folytatásban sem tudtunk megfelelően koncentrálni és így a mérkőzés újra szorossá vált. Úgy gondolom a győzelmünk megérdemelt, de ez a hozzáállás nem elfogadható játékosaink részéről!

GÓL: Kovács R., Szabó K. 2
JÓK: Palotai B., Lendvai Z., Szabó K.
 

3 ponttal avattuk új mezünket!


 

U7 - U9 Bozsik Újszilváson

A legkisebb focistáink Újszilváson képviselték egyesületünket a hétvégén.  A következő III. tavaszi Bozsik forduló Tápiószecsőn lesz május 8-án, vasárnap.

 

U-16 bajnoki

ASE - BIATORBÁGY 1 : 2 (fi.: 0:0)

Sajnos a sérülések továbbra is megnehezítik a dolgunkat, mivel a hétközi edzésen egy újabb játékosunk került a maródiak listájára, Német Dani személyében. (Ez úton is jobbulást kívánunk Daninak!) Így a hétvégén csak tizenegy mezőnyjátékossal tudtuk felvenni a versenyt a bajnokesélyes ellen!

A mérkőzés igen jó iramú és küzdelmes volt, az utolsó percig izgalmassá tettük a végkimenetelét. Csapatunk minden egyes játékosa fegyelmezetten és a taktikai utasításoknak megfelelően játszott, amire igen büszkék lehetünk. Pláne annak tudatában, hogy ellenfelünknél egyetlen 2002-es születésű játékos volt nevezve,szemben a mi öt 2002-es kezdő játékosunkkal, 2001-es is csak négy volt!

Jók: AZ EGÉSZ CSAPAT
Gól: Dudok M.
 
Utánpótlás infó rovat

Továbbiakban az utánpótlás  (U7; U9; U11; 13; és U14-es) 
 csapatokkal kapcsolatos információk a felső menüsorban található UP-infó fül alatt tekinthetők meg! 

TAO